Önvédelem ütések nélkül

Bármely

Világszerte egyre több gyermek esik a kirekesztés, bántalmazás áldozatává. Azt gondolom, senki sem kérdőjelezi meg a szakemberek azon állítását, hogy ez bizony negatív hatással van a gyerekek, fiatalok fejlődésére, lelki jólétére.

Mindig is voltak olyanok, akiket csúfoltak, periférián voltak az osztályban, közösségben, elvették a dolgait a társaik. Már ez is épp elég volt sokaknak ahhoz, hogy az önértékelésük sérüljön, hogy minden nap áldozatok legyenek. És az elmúlt időszakban egyre nagyobb teret kapott mindezek mellé az internetes zaklatás is. Talán soha nem volt akkora szükségük a gyerekeknek arra, hogy mellettük legyünk, segítsük, támogassuk őket. Nincs könnyű feladatunk. Eszközt kell adnunk a kezükbe, amivel képesek megvédeni magukat mindattól, amivel szembe kell nézniük.

Szádeczky-Kardoss Csilla vagyok, tanító, tánc- és drámapedagógus, önérvényesítési, rezíliencia tréner, ifjúsági- és gyerekcoach, meditációs tréner. Jelenleg Németországban élek, ahol egy bölcsődében dolgozom, valamit a Müncheni Hétvégi Magyar Iskola egyik vezetője is vagyok. Munkám során naponta találkozom különböző konfliktusokkal és azok negatív hatásaival. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy a felnövekvő nemzedék egészséges önértékeléssel és énképpel nőjön fel, mert hiszem, hogy csak is így lehet a társadalmunk még erősebb.

Nem csak a gyerekekkel és a fiatalokkal foglalkozom egyénileg és csoportosan, hanem a szülőknek, családoknak, de még a pedagógusoknak is tartok előadásokat, képzéseket. Akkor lehetünk a leghatékonyabbak, ha a “történet” minden szereplője, résztvevője ugyanazzal a tudással, ugyanazokkal az eszközökkel rendelkezik. Hiszem, hogy együtt még erősebbek vagyunk!

Leave a Comment:

Leave a Comment: